Kevés nagyobb mumusa van a színésznek, mint az úgynevezett blackout, avagy rövidzárlat. Amikor egyszer csak elmegy a szöveg és az ember hirtelen tényleg úgy érzi, mintha elnyelné a sötétség. Ez a pár másodperc hosszú perceknek tűnik, miközben az agy lázasan kutat valami kapcsolódási pont után. Mi is itt a szöveg?! Zenés műfajban ez pláne nehezített pálya.

Sylvária trónörökösével, Borisszal, azaz Homonnay Zsolttal

Merthogy a vonat nem vár, azt tudjuk! (Sőt, szerintem ez minden tömegközlekedési eszközre igaz – ezt komoly élményanyaggal tudnám alátámasztani. Sokszor úgy gondolom, nagyon érdekfeszítő lehetek, miközben futok, mert azt még minden gond nélkül végignézik a sofőrök. De mire az ajtóhoz érek, valahogy elveszítem a varázsomat, mert pont becsukják előttem.) :-)

Szóval, hogy a vonat nem vár, az közismert tény. Na de a zenekar se! A zene megy tovább, a gondolat pedig próbálja valahogy utolérni. Szerencsére csodás nyelvünk rengeteg lehetőséget kínál az improvizációra, így ilyenkor az ember ehhez a módszerhez folyamodik. Ha nem is pontosan azokkal a szavakkal, de valahogy körülírja a tartalmat. Ez nagy mentsvár!

De! Mi a helyzet akkor, ha az ember nem az anyanyelvén adja elő az adott dalt? Sőt, egy olyan nyelven, amelyet egyáltalán nem beszél! A helyzetet fokozza, hogy rajta kívül viszont elég sokan! Mondjuk a teljes nézősereg! Úgyhogy az improvizáció és annak esélye, hogy a közönség fülének némiképp érthető szavakat tudjon magából kicsikarni a nullához közelít. Nos, akkor hidegfrász van! :-)

 Sylvária mesés világa – Kalocsai Zsuzsa (balra), Kerényi Miklós Máté (középen), Szendy Szilvi (jobbra)

Ez a hosszú bevezető azt hivatott kihangsúlyozni, hogy miért is volt olyan nagy dolog, amikor szeptember elején átestem a tűzkeresztségen és német nyelven adtam elő Edith Rockefeller szerepét a müncheni Deutsches Theaterben. (Életemben először játszottam idegen nyelven!) Iszonyatos koncentrációt igényelt, nemcsak az én részemről (hiszen ez terjedelmét tekintve nem egy nagy szerep), de a kollégák részéről is. Ez a darab tele van hosszú és bonyolult jelenetekkel, hogy mást ne mondjak az első kép cirka harminc percig tart… Szóval le a kalappal mindenki előtt!

Nem volt egyszerű feladat, de nagy élmény volt és jól esett kicsit belekóstolni a turné feelingbe. Szűk egy hetet töltöttünk kint, úgyhogy az utolsó pár napon volt időm kicsit várost nézni és persze shoppingolni is. Mondjuk azt nem annyira „Rockefelleresen”, csak amolyan „mennyi is ez átszámolva?” módon – de azt hiszem nem is baj, mert gyanítom a Residenz nem eladó.

Szóval a helyenként feszített tempójú munka és a kellemes időtöltés elegye volt ez a több oldalról nehezített müncheni turné. És nem bántam meg azt a sok küzdelmet a német nyelv szépségeivel, amikor megpróbáltam értékelhető énekhangot kicsiholni egy olyan mondatban, ahol a mássalhangzó-magánhangzó arány olyan 70-30 volt! :-)

Mr. Benjamin Lloyddal – Dézsy Szabó Gáborral

Az irományom aktualitása pedig az, hogy megvolt az évad első Chicagói hercegnő blokkja, amit még jó néhány követ majd az évben. És ennek én nagyon örülök! Nagyon szeretem ezt az előadást játszani. Egyrészt azért, mert operett és a Szerdán tavasz lesz óta nem játszottam operettben (előtte pedig csak a Víg özvegyben). Másrészt azért, mert lehet benne táncolni, amit nagyon szeretek, de a szerepeim többségében nem igazán nyílik rá alkalmam. (Bár hálátlanul elfelejtkeztem Zsuzsanna és Kőnig tanár úr tüzesnek erős túlzással nevezhető tangójáról! :-) ) Eközben Bársony Bálintékkal muzsikálhatok, ami mindig nagy élmény és olyan kollégákkal játszhatom együtt, akikkel a musicalek kapcsán csak ritkán vagy egyáltalán nem. Persze az sem utolsó szempont, hogy szerintem nagyon jó előadás. Az operett klasszikusságát ugyan jócskán felrúgja, de mindeközben nagyon is operettes. Aki szereti ezt a típusú kicsit fanyar, kicsit áthallásos, kicsit bevállalós humort, az szerintem garantáltan jól fog szórakozni. És ami még vitathatatlan érdeme, az a zenei sokszínűség. Hozzám mondjuk eleve közel áll a jazzes világ, de emellett a klasszikus operett és a folklór is megjelenik.

Esküszöm nem szándékoztam ajánlót írni a darabhoz, de egyszerűen az lett belőle. Ez van! :-) Szeretem ezt az előadást! És annak ellenére, hogy Edith karaktere eléggé messze áll a valódi énemtől (kb. mint a Willendorfi vénusz a XXI. századi modellkarriertől) – vagy tán éppen ezért; remélem még sokszor bújhatok a kissé irritáló, de azért szerethető amerikai milliomosnő bőrébe!

A Deutches Theater színlapja
A Budapesti Operettszínház színlapja

A Deutsches Theater épülete